0, hová lett az áldott istenasszony,
A sírunkra virágot hintő?
Őrzője titkoknak, égijelnek,
A tenger leánya, messzire tekintő,
A hajnalban a halált meglátó
Phoenix nevelte égi gyermek?!

Kit égből a földre sújtott a sorsa,
Ki rab úmő lett Krétán,
Krímen a kánok foglya,
S csak árucikk volt e planétán!
Kit eladtak Théba városáért,
El Váradért, Világosért!

Ő Jézusjegyese, Johanna!
Az Eget kísértő lángból
A Földre visszahullt pemye,
Beletiporva a porba.
Kettös kalodába verve
Rossz kordé vitte tilóra,

S bár látta sorsát a látnok,
Önként lépett a máglyatűzbe:
Koronája a fény homálya.
Szűz maradt, tiszta, s csak az álnok
Huszadik század üzte
Kék, bama, bíbor nászba.

A druidák nem dallnak kádisht!
S most illír hiéna, trák sakál
Kerüli temetetlen testét.
Torra idézik a csontkezü Párist,
Míg a számyas, hétfejü ordasok
Szájából fekete vér csorog,

S ki ellopta égi arcod,
A hitünk rabló aranybálvány,
Trónol a törött törvénytáblán, –
Isteni díva a pokoli gálán –
Most ott tomb a pokoli táncon,
Bomlott szajha bikaháton!